Elégedetten zárta a 2014/2015-ös bajnoki évet a HSE, hiszen az U18-as, U21-es csapat bajnok lett a korosztályos bajnokságokban, valamint a HSE II. szintén bajnok lett a megye III-ban, míg az első csapat a 3. helyen végzett a megyei első osztályban, illetve kupagyőztesek lettek a megyei kupadöntőn. A bajnoki évadot a Kemencés csárdában búcsúztatták el az egyesület játékosai, vezetői és vendégei.