Szép mazsorettes sikerek születtek a forróságban

Szép mazsorettes sikerek születtek a forróságban

A verseny végén a zsűri tagjai is kiemelték, a nehéz körülmények között is magas színvonalú produkcióknak tapsolhatott a nagyérdemű. Amint az alábbi eredménylista is igazolja, Genschorek Katalin tanítványai, a Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár mazsorettesei...
Mazsorettverseny szó szerint (is) forró hangulatban

Mazsorettverseny szó szerint (is) forró hangulatban

Már harmadik alkalommal gyűltek össze a lányok Hajdúszoboszlón, hogy megmutassák tudásukat, és azt, hogyan bírják a hőséget. A kánikula már a reggel 8 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitó alatt érezhető volt, a menettánc bemutató alatt pedig már tetőzött is. De a lányok...
Július 14-én nyit városunkban az Exit Cirkusz

Július 14-én nyit városunkban az Exit Cirkusz

Az Exit Cirkuszszínház egyedülálló, varázslatos világa magával ragadja az embert és kirepíti a hétköznapokból. Az előadások a meghirdetetthez képest egy héttel később kezdődnek, azaz július 14-től július 31-ig tartanak Hajdúszoboszlón, a repülőtéren. Játszani és...