Skip to main content

Porszem

Porszem Mikulás

Rövid cím: 
Porszem Mikulás
Bevezető: 
A Hajdúszoboszlói Porszem Lovas Egyesület 2017 végén is tartalmas programokkal zárta az évet.
Törzs: 

Megtartotta többnapos edzőtáborát, és a szokásoknak megfelelően karácsonyi jelmezes lovaglással színesítette a decemberi foglalkozásokat.

Kép: 
Porszem Mikulás
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
6

Porszem nyílt nap

Rövid cím: 
Porszem nyílt nap
Bevezető: 
A Porszem Lovas Egyesület az elmúlt napokban nyílt foglalkozásokat tartott a Laci Betyár fogadó parkjában, ahol több mint ötszáz gyermek ismerkedhetett meg a lovaglás és a környezetvédelem alapjaival.
Törzs: 

A programot kézműves foglalkozások, és az Ász Kutyaiskola bemutatói színesítették. Az ovisokat a Dottó szállította, a nagyobbak lábon érkeztek. Stábunk múlt hét pénteken forgatott az állati jó programon.

Kép: 
Porszem nyílt nap
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
11

Porszem Kupa 2016

Rövid cím: 
Porszem Kupa 2016
Bevezető: 
Az elmúlt hétvége a lovasoké volt. Szombaton, augusztus ötödikén a Porszem Kupát tartották meg a szervezők.
Törzs: 

Ennek összefoglalója következik most.

 

Kép: 
Porszem Kupa 2016
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
14

Porszem Mikulás

Rövid cím: 
Porszem Mikulás
Bevezető: 
A hagyományokhoz hűen a Porszemesek is elhozták a Télapót ebben az évben is.
Törzs: 

Ahhoz, hogy messze földről megérkezhessen a Nagyszakállú, most a Bíbor Horse Lovasiskola is segédkezett. Hatalmas sereglet, kíváncsi nézelődők fogadták őket a város minden pontján.

 

Kép: 
Porszem Mikulás
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
10