Skip to main content

Hőgyes

A Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola ballagási ünnepsége 2018. május 4.

Rövid cím: 
Hőgyes Endre Gimnázium
Bevezető: 
A Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola ballagási ünnepsége 2018. május 4.
Kép: 
A Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola ballagási ünnepsége 2018. május 4.
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
3

Nyílt nap a Hőgyesben

Rövid cím: 
Nyílt nap a Hőgyesben
Bevezető: 
És ha már nyílt nap, folytatjuk, most a Hőgyessel. Számos képzés szak, megannyi kérdés és rengeteg információ.
Törzs: 

Ebben a tengerben segített elkalauzolni a nyolcadikosokat és szüleiket a Hőgyes Endre Gimnázium igazgatója. Később az érdeklődők tanórákra is beülhettek.

Kép: 
Nyílt nap a Hőgyesben
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
12

Dr. Tóth Lajos előadása a Hőgyesben

Rövid cím: 
Dr. Tóth Lajos előadása a Hőgyesben
Bevezető: 
Dr. Tóth Lajos nagy utat járt be, ahogy mondani szokták. A Hőgyes Endre Gimnáziumba, ahol középiskolai tanulmányait folytatta, szívesen tért vissza a héten és mesélt akkori emlékeiről, azóta befutott pályájáról, szakmai sikerekről.
Kép: 
Dr. Tóth Lajos előadása a Hőgyesben
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
4

Diákönkormányzati nap a Hőgyesben

Rövid cím: 
Diákönkormányzati nap a Hőgyesben
Bevezető: 
Diákönkormányzati nap volt nemrég a Hőgyesben.
Törzs: 

A programokkal dúsított napot természetesen imádták a diákok. A tanulók közül többen kiemelkedő versenyeredményeket is elértek.

Kép: 
Diákönkormányzati nap a Hőgyesben
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
9

Nyílt nap a Hőgyesben

Rövid cím: 
Nyílt nap a Hőgyesben
Bevezető: 
Nyolcadikos és hatodikos diákok kaphattak ízelítőt a Hőgyes Endre Gimnázium és Szakgimnázium nyílt napján az induló szakokról, tanórákról, az intézmény követelményeiről.
Kép: 
Nyílt nap a Hőgyesben
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
12

Hőgyes szobor avató

Rövid cím: 
Hőgyes szobor avató
Bevezető: 
Hőgyes Endre mellszobrának avatására került sor május 26-án a Hőgyes-hét keretein belül.
Törzs: 

Az ünnepségen az egybegyűltek megismerhették az egyetemi tanár és kutató munkásságát, életútját, majd egy szavalatot követően lekerült a lepel a szoborról. 

 

Kép: 
Hőgyes szobor avató
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
3

Hőgyes Gála 2016

Rövid cím: 
Hőgyes Gála 2016
Bevezető: 
Idén második alkalommal, most először a Hőgyes héttel összekötve rendezte meg gálaestjét a Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola.
Törzs: 

Az esten nem csak az intézmény művészeti tehetségei mutatkoztak be, de az országosan kiemelkedő tanulmányi- és sporteredményeket elért tanulókat és felkészítő tanáraikat is díjazták.

 

Kép: 
Hőgyes Gála 2016
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
2

Hőgyes sítábor

Rövid cím: 
Hőgyes sítábor
Bevezető: 
Remek sportesemény, ami kerek egy tanítási héten át tart.
Törzs: 

Ez nem más, mint a Hőgyes sítábor, mely ez évben is nyitott volt és a város több intézményéből lehetett rá jelentkezni. Rövid képes beszámoló a Tátrából.

Kép: 
Hőgyes sítábor
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
9

Szalagavató a Hőgyesben

Rövid cím: 
Szalagavató a Hőgyesben
Bevezető: 
102 tanuló kapta meg végzős évének jelképét a Hőgyes Endre Gimnázium szalagtűzőjén.
Törzs: 

A fiatalok izgatottan várták ezt a jeles rendezvényt, melyen a hónapok óta gyakorolt táncaikat is bemutathatták. A gimnázium végzős diákjai a 12. tanévük első eseményéhez érkeztek. Mellükre került az iskola szalagja, melyet büszkén viselhetnek majd a tanév végéig.

Kép: 
Szalagavató a Hőgyesben
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
3

Ballagás a Hőgyesben

Rövid cím: 
Ballagás a Hőgyesben
Bevezető: 
109-en érettségiznek
Törzs: 

A Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskolában 109 diák ballagott. A gimnázium végzőseinek nagy része ősztől már valamelyik felsőoktatási intézményben kezdi meg tanulmányait.

 

Kép: 
Ballagás a Hőgyesben
Adásra vonatkozó adatok
Adásnap: 
Sorszám: 
14