Skip to main content

2018-04-13

Teljes Adás 20180413 HD
Adásnap: 2018-04-13
Teljes Adás 20180413 HD
II RAW Felhúzó Magyar Bajnokság
Adásnap: 2018-04-13
2. alkalommal rendezték meg a RAW Felhúzó Magyar Bajnokságot Hajdúszoboszlón. A versenyre április 7-én került sor, ahová a helyi sportolókon túl az ország különböző részeiről érkeztek a versenyzők. Közel 100-an mérettették meg magukat.
Vendégünk Bodó Sándor
Adásnap: 2018-04-13
Az országgyűlési választásokat követően, bár még zúgnak a harangok, stúdiónk vendége volt Bodó Sándor az 5-ös számú körzet ismételten megválasztott országgyűlési képviselője. Mint a beszélgetésből hallhatják az 5-ös számú választókörzetben nem is maradtak megoldásra váró gondok és problémák, ahogy a képviselő úrtól megtudtuk, tökéletesen működik az iskolai rendszer, ami már nem KLIK, hanem Tankerület.
Színészek focija
Adásnap: 2018-04-13
3 ország himnusza zendült fel trombitán a HSE műfüves pályáján április 6-án.
A tudás életet menthet!
Adásnap: 2018-04-13
Ismét városunkban rendezték meg a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny megyei döntőjét. A megmérettetés helyszínéül a Hajdúszoboszlói Kiképző és Raktárbázis szolgált, ahol a tanulók többek között a tűzbiztonságról és a közlekedési ismereteikről is tanúbizonyságot tettek.
Melyik óvodát válasszuk
Adásnap: 2018-04-13
Elérkezett az az idő, amikor a kisgyermekes szülőknek gondolniuk kell arra, melyik óvodába akarják járatni csemetéiket.
Két éves a Lufthansa
Adásnap: 2018-04-13
2 éve landolt először a Lufthansa Debrecenben. E jeles évforduló alkalmából sajtótájékoztató keretében értékelték ezt az időszakot a Debreceni reptéren. Időközben pedig a Münchenből induló járat is megérkezett
Akit könnyű jégre vinni!
Adásnap: 2018-04-13
Ma már inkább a jó időre, a nyári sportokra készülünk és a strandszezonra. A következő anyagunkkal picit visszanyúlunk időben és a téma a korcsolyázás lesz. Városunkban az ideiglenesen felállított műjégpálya megnyitóján már találkozhattunk egy csinos, fiatal hölggyel, aki bemutatót tartott.
Ismerkedés a digitális világgal
Adásnap: 2018-04-13
Nagy valószínűséggel számtalan elektronikai eszközt ismernek a mai fiatalok, de az már kevésbé biztos, hogy tisztában vannak ezek oktató mivoltával is.
Hírpercek 20180413
Adásnap: 2018-04-13
Rövid hírek
Fülöp szigeteki sport Szoboszlón
Adásnap: 2018-04-13
Ötszörös világbajnoktól tanulhatnak a gyerekek a Kossuth utcai tornateremben. Ottjártunkkor magunk is alig hittük el, hogy a fiúk milyen lelkesedéssel, elhivatottsággal gyakoroltak. Az edzőjük,
12 év börtön 1,8 milliárd lenyúlásáért
Adásnap: 2018-04-13
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más, összesen 1109 cselekmény elkövetésében mondott ki bűnösnek egy ebesi férfit a Debreceni Járásbíróság. Az ügy összetettségét jól mutatja, hogy az ítélet indoklását közel 4 órán keresztül olvasták fel.
Bioborok versenye
Adásnap: 2018-04-13
Több tucat bort kóstoltak Hortobágyon az ország egyetlen bio borversenyén. A fehér borok közül a Bio Háromszög Olaszrizling, a vörös borok közül a Bio Cabernet Franc érdemelte ki a csúcsbor címet.
Választás 2018
Adásnap: 2018-04-13
Hetek, hónapok óta minden csak a politikáról, a pártokról, a képviselőjelöltekről, miniszterelnökségről és az április 8-ai választásokról szólt. Az eredményt már tudjuk, Magyarország újabb 4 évre a Fideszt választotta meg, így kormányváltás nem történt. De hogyan alakult városunkban a szavazás?
Rendőrségi beszámoló
Adásnap: 2018-04-13
Legutóbbi testületi ülésen napirendi pontként szerepelt a városunk rendőrkapitányának beszámolója az elmúlt évről. Ezen apropóból csütörtök délelőtt vendégünk volt Gali Sándor ezredes úr, Hajdúszoboszló rendőrkapitánya és mi is az elért sikerekről, eredményekről és azok hátteréről kérdeztük.
Költészet napja
Adásnap: 2018-04-13
A Költészet napja alkalmából „Akarsz-e játszani?” címmel a magyar költészet gyöngyszemeiből hallgathatott meg összeállítást a közönség április 10-én a Kulturális Központban Meleg Vilmos színművész és Meleg Attila tolmácsolásában.